A párkapcsolatok sikere Nyomtat
Írta: Administrator   
2011 június 04. (szombat) 13:57

A hamis próféták szerint egy párkapcsolat sikerét a horoszkóp határozza meg, akkor lehet tartós, ha a csillagok állása szerint a párok összeillenek. Egy Isten hívő szerint a párkapcsolat minősége és tartóssága a felek lelkületén múlik, amelyben ha a felek megfelelő információt helyesen használják, akkor számíthatnak a kapcsolat sikerére.

Ha közhellyel szeretnék élni, akkor a kapcsolat kimenetele akkor kedvező, ha két fél szereti egymást. Az a baj, hogy lehet, ezzel az emberiség nagy része egyetért, de valójában igen kis része érti azt, hogy ez a közhely mit is jelent. Sokszor hangoztatom, hogy szeretni valakit, nem annyit jelent, hogy vonzódni hozzá, vagy félni a hiányától. Akinek pusztán ez az életérzése a szeretetről, az gyakran csalódik, hisz a vonzódás és a félelem is mulandó dolgok, a kapcsolatuk is az lesz. A szeretet egy erkölcsi rend, amelyben egy ember a törekvései során feltétel nélkül nem árt önmagának, vagy egy másik lénynek sem gondolattal, sem szóval, sem cselekedettel. A szeretetnek igen sok megnyilvánulása van, így azokról az elvekről gondolkodunk most, amelyek a szeretet megnyilvánulásait segítik.

A kapcsolatod minősége soha ne függjön anyagi jóléten, vagy szegénységen. Higgy abban, hogy Isten kielégíti minden szükségletedet és annak érdekében, hogy ez így is legyen, cselekedj, dolgozz becsülettel. Ha a párod is így tesz, nincs mitől félnetek, a becsületes munkát Isten nem hagyja jutalom nélkül. Ne felejtsd, hogy az anyagi dolgok a te boldogulásodért vannak és nem te vagy az anyagi dolgokért.

Egy párkapcsolat sikeréhez nagyon fontos, hogy nincs törvény, amely bármelyik felet felhatalmazza arra, hogy a párkapcsolat jogán elvárásai, vagy követelése legyenek. Ugyanakkor keresztény törvény van arra, hogy „kérjetek és adatik néktek”. Akinek a másik féltől szüksége van bármire is (lehet csak egy simogatás, vagy egy biztató szó), az a saját gyengeségét sejteti (nem él az önvaló állapotában), amit jó, ha nyíltan felvállal az ember és meg tanul kérni. Ne hidd, hogy a másik gondolatolvasó, fejezd ki bátran önmagadat, hogy megértő fülekre találj. Ne elvenni és kapni akarj mindenáron, hanem megélni és megosztani.

Azt ne feledd, hogy minden ember igyekszik kötelességét teljesíteni, hisz ez is erkölcsi kérdés. Ha elutasít, nem biztos, hogy nem szeret. Lehet, van más, korábban rárótt kötelessége, amelyet teljesítenie kell a lelki ismerete érdekében. Ha azzal végez, és a kérésed őszinte volt, biztosan te is sorra kerülsz. Egyes kérésekkel az ember akkor nem árt leginkább, ha nem teljesíti. Én például, soha nem adnék tűzet egy dohányzónak, soha nem adnék pénzt szeszes italra egy alkoholistának, mert azzal többet ártanék, mintha adnék. Sok példa sorolható még fel, te is találsz hasonlókat.

Jó, ha mindkét fél tudja, hogy saját szenvedéseiért soha nem a másik ember a felelős. Mindegy mit mondott, mit cselekedett, vagy mit nem, a saját boldogságomért én magam vagyok felelős. Az ember túlzott merevsége az anyagi dolgok terén, a túlzott kötöttségek helytelen elvekhez, tárgyakhoz, növényekhez, sőt emberekhez, vagy saját szokásokhoz, általában nem csak a másik félre hoznak szenvedést, hanem ránk is. Az igazság elfogadása nem sért: például, ha egy kövérre, aki beismeri önmagáról, hogy kövér, arra hiába mondja bárki azt, hogy duci, nem fogja sérteni. Ha pedig valakiről valótlant állítanak, és tudja azt, hogy az valótlan, az miért sértené, hiszen az önbizalom megvédi ettől. Ha megvernek, mindenképpen én vagyok a felelőse, hiszen én szólítottam meg a másik félelmét, amely agressziót szült benne. Ráadásul mindenkinek hite szerint adatik, aki helytelen hit rendszereket, félelmeket hordoz magában, ne csodálkozzék, ha előbb-utóbb szembe kerül vele.

Soha ne gondolkodj egy kapcsolatban szélsőségekben, ne feltételezz és ne általánosíts. Vezessen mindig a megismerés akarata annak érdekében, hogy a legjobb döntéseket hozd meg, amelyben mindkét fél kiengesztelődik. Tudd, hogy a párkapcsolat konfliktusokkal jár, de ne félj tőlük. Minden konfliktusnak van legalább egy jó megoldása, keresd meg félelmek és indulatok nélkül, ha nem találod, kérj segítséget.

Közös ügyekben soha ne dönts a másik megkérdezése nélkül, a te erkölcsi kötelességedben viszont a másik fél felé legfeljebb csak tájékoztatási kötelessége van. Ugyanezt el kell fogadnod a partneredben is. A szeretet az igazsághoz való viszony emeléséért, s nem az erkölcs hanyatlásáért van. Döntéseidben légy körültekintő, ügyelj, hogy a minimális kettősség elve szerint dönts. Az a legjobb döntés, amelyben a legkisebb ártás, a legkisebb kettősség keletkezik benned ÉS a környezetedben.

Folyamatosan fejleszd lelkileg önmagad. Tanulj meg lemondani nem fontos dolgokról, megbocsátani azokat az elveket, tárgyakat és élőlényeket, amelyek menni akarnak. Te azonban soha ne legyél hűtlen. Tanulj hibáidból, mások hibáiból, fontold meg a jó tanácsokat, a kritikákat polarizáld át magadban jó tanáccsá. Amit meg tudsz (lelki) erőszak nélkül változtatni a külvilágban, azt változtasd meg, amit magadban tudsz megváltoztatni azt, magadban tedd meg. Amit nem tudsz megváltoztatni, ahhoz a kapcsolatod változtasd meg: kevésbé legyen benne kötöttséged. Soha semmi ne legyen olyan fontos, mint az igazság, a béke, a szeretet, és az erkölcs.

Kibékíthetetlen ügyekben a pozitív törekvőnek legyen igaza, a másik fél igyekezzen ehhez igazodni. Ha például az egyik fél akar gyereket, a másik fél nem, akkor ennek az elvnek az értelmében az részesül előnyben, aki akar, hiszen a másikat a félelem vezérli, amely feloldódhat, a kielégíthetetlen vágy nem. Természetesen van még a szakítás lehetősége is, azonban az a keresztény lelkületű embernél nem opció.

Persze, illúzió lenne azt gondolni, hogy a jó párkapcsolat leírható egy-két oldalas írott szövegben, de azt gondolom, hogy a legfontosabbakat összeszedtem. Szándékosan nem használtam elcsépelt szavakat, mint a kölcsönös tisztelet, vagy elfogadás, de hidd el, ezek az elvek közvetett módon benne vannak a fentiekben.

Boldog az az ember, aki egységre törekszik és rutint szerez a kettősség legyőzésében, mert annak helye van Isten országában, ahol szintén egység uralkodik mindörökké. Aki a kettősség csiholásában szerez nagy tapasztalatot, az pedig az ördög lakhelyére kerül, a pokol mélységébe, ahol tovább csiszolhatja tudományát. Te, aki keresztény embernek hiszed magad, tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy az ördögnek ne legyen hatalma feletted. Ha nem megy, kérj segítséget… Isten és Krisztus is szívesen segít azon, aki szívből segítséget kér.

Utolsó frissítés: 2011 június 04. (szombat) 14:00